Skip to content

Termelékenység duplázás

termelékenység duplázás

Akik a legtöbbet szeretnék kihozni a cégükből, azoknak ajánljuk az egy év alatt történő termelékenység duplázást.

Ez tulajdonképpen egy Effectsys eljárás, amelyben az éves termelékenység javulás mértékét 100%-ra állítottuk be. Ilyenkor a szokásos eljárásokon felül még elég sokat foglalkozunk a cég marketingjével is, mert duplázni csak a versenyképesség nagymértékű javításával lehet. Ebbe pedig a megfelelő termék létrák kialakítása, az ehhez szükséges termék, szolgáltatás fejlesztés éppúgy hozzátartozik, mint a marketing és értékesítési szervezet szokásos fejlesztési eljárásai, illetve a termelés „lean” eljárással történő hatékonyabbá tétele.

Természetesen ezen tevékenységünket is garanciával végezzük, azaz csak annyit kell kifizetni, amennyivel növekedett a termelékenység.

Az Effectsys eljáráshoz kapcsolódó egyéb lehetséges kiegészítések, opciók

Interim management

Ha teljesítmény duplázást rendel és úgy érzi, hogy a jelenlegi ügyvezetője erre nem eléggé felkészült, akkor ebben is tudunk segíteni.
Ún. interim management-tel ilyenkor egy évre a cégünk adja Önöknek a teljes döntési jogkörrel felruházott ügyvezetőt. Az interim manager ügyvezető havi díja – számlával – 1.900.000,- Ft/hó +ÁFA.

Kedvezmény

Ha 5 vagy több példányt rendelnek, akkor minden vezető munkatársnak a „Polló László: Teljesítménybérezés” című könyvét 20% engedménnyel adjuk!

Coaching

Rendelhet további coaching órákat a cégvezetőnek: kedvezményesen napi 120.000,- Ft + ÁFA napidíjjal (közben 2-3 hetes szünetek javasoltak).

A következő egyéb céget feljavító tevékenységeket vállaljuk még:

  • Pénzügyek, büdzsék, gazdálkodás, kintlevőség kezelés, fizetési mód kontroll
  • Belső kommunikáció fejlesztése
  • Személyzet fejlesztés, mentorálás, oktatás, képzés, karrier tervezés
  • Belső ellenőrzés és egyéb kivizsgálások

Az itt felsorolt tevékenységeket az általános 165.000,- Ft + ÁFA napidíjon vállaljuk. Minden ilyen munkát előzetes ingyenes felmérésnek kell megelőznie, munkatervet készítünk és az abban rögzített helyszíni tanácsadási napok számítanak (amit az irodánkban foglalkozunk vele, azért nem számítunk fel költséget).