
Túl sokat dolgozik, mégsem halad a cége?
Felőrli a napi 12-14 órás robot? Szeretné megtudni hogyan tud kitörni belőle?
Ugye ismerős a helyzet: reggel elsőként ér be a céghez, este utolsóként megy haza. Telefonok, e-mailek, beszállítók, ügyfelek, dolgozók problémái… Ön mindig ott van, mindig dolgozik – mégis, amikor az év végén a mérleget kinyitja, csalódottan látja: nem haladt előre. Az árbevétel alig nőtt, a létszám ugyanannyi (vagy több, de nem hatékonyabb), a termelékenység stagnál, sőt vissza is eshetett.
És közben telik az idő. Egy év, két év, öt év… – amelyek visszanézve „elvesztegetett éveknek” tűnnek.
Mit láttam 22 év alatt
22 éve vagyok tanácsadó. Amikor az ügyfeleim mérlegeit nézem, sokszor találkozom ezzel a jelenséggel. És amikor rákérdezek az okokra, gyakran hasonló válaszokat kapok:
- „Elvitte a piacomat egy multi.”
- „Egy nagy vevő becsődölt, és elvitte a nyereségem.”
- „A konkurencia elcsábította a partnereimet.”
- „Egyetlen nagy vevőnek vagyok kiszolgáltatva, és mindig lenyomja az árat.”
- „Nincs pénzem gépesíteni.”
De sokszor egyszerűen nincs is magyarázat – csak a tehetetlen vállvonás: „Így alakult.”
A valódi probléma azonban nem (csak) a külső környezetben van.
Hanem abban, hogy a cég működése valószínűleg nincs még elég jól megszervezve. Amíg Ön reggeltől estig dolgozik, addig a vállalkozás nem válik önjáróvá – és ezért hiába a hatalmas befektetett energia, az eredmények elmaradnak.
Most persze elkezdhetnénk vitatkozni, hogy DE, ön mindent a legjobb tudása szerint megszervezett – és ebben nem is kételkedem! Nagyon ritka az az eset, amikor egy iparágban nem lehet mást tenni, mint bezárni az üzletet. Ön is nyilván azért maradt meg és küzd tovább, mert lát lehetőséget. Ezért engedje meg, hogy megosszam a tapasztalataimat önnel is!
Hogyan lehet kitörni a mókuskerékből?
A megoldás több lépésből áll, de a lényege mindig ugyanaz: a vállalkozás szervezettségének növelése.
- Szervezettség javítása
A legfontosabb eszközök erre: hierarchia kialakítása, pontosan leírt folyamatok, világos felelősségi körök (részletes munkaköri leírásokkal), előre kialakított döntési mechanizmusok, a merevséget oldó team-ek kialakítása. - Termelékenység emelése
Az egy főre eső hozzáadott érték (=nettó árbevétel mínusz anyag- és anyag jellegű költség) a legfontosabb céges mutatószám. 2025-ben ez országosan átlagosan nettó 17,5 MFt/fő/év. Az ön cége ezt eléri? - Kontrolling és adatok használata
A termelési, értékesítési adatok profi kezelése segít kiválogatni, hogy milyen munkát érdemes felvállalni és mennyiért. Aki ennél kevesebbért akarja, az menjen a konkurenciához és tegye őt tönkre! De ezt nem „érzésből” kellene tudnia, hanem valós adatok alapján! - Normázottság + teljesítménybér
A normák elkészítésére fejlett munkamódszerek vannak, így pontosan tudhatja, mit követelhet egy munkavállalójától! Tudja, hogy ma Magyarországon egy átlagos bérű munkavállaló közterhekkel, béren kívüli juttatásokkal önnek évi 9,6 MFt-jába kerül? Önnél is ennyibe kerülnek? Ha igen, akkor a jó kihasználtságuk kulcsfontosságú! Ha tudjuk az elérhető normát, akkor a – legalább részleges – teljesítménybérezést is be lehet vezetni!
Ezekkel a lépésekkel egy 12–14 órázó tulajdonosból fokozatosan olyan vezető válhat, akinek nem a saját verejtéke, hanem a cég szervezettsége termeli ki a fejlődést.
Összefoglalás
A napi 12–14 órás munkavégzés sok vállalkozónál nem a fejlődés, hanem a megrekedés jele.
Az elvesztegetett évek elkerülhetők, ha a figyelem a személyes hősies munkáról átkerül a folyamatokra, a szervezettségre és a teljesítmény mérésére.
Ne hagyja, hogy további elvesztegetett évei legyenek! Iratkozzon fel a cikk alatti űrlapon a cég tulajdonosoknak, felső vezetőknek szóló email sorozatomra – és megmutatom, hogyan kezdheti el a kitörést a mókuskerékből.
Üdvözlettel:
Polló László, Effectsys