Skip to content

Vezetői tréning

Vezetői tréning

Közepes méretű, 20-300 fő közötti vállalatok felső- és középvezetői számára fejlesztettük ki vezetői tréningünket. Ezen a cég minden olyan vezetőjének kötelező részt vennie, akinek közvetlenül vagy közvetve (beosztott vezetői által) legalább 3 vagy több beosztottjuk van. Ugyancsak kötelező a részvétel a cégben aktív szerepet vállaló tulajdonosok számára. Ajánlott a cégben nem dolgozó, de nagyobb (>20%) részesedéssel rendelkező tulajdonosok számára is. A maximum létszám 12 fő, ha ennél több ilyen vezető van, akkor a tréninget több napon lehet csak megtartani. (Például külön a felső vezetőknek és külön a középvezetőknek.)

Talán kicsit furcsa, hogy kötelező részvételről beszélünk, de tapasztalat, hogy csak akkor hoz változást a cég életében ez a tréning, ha a vezetők mindegyike részt vesz azon. A munkafüzetet hiába kapja meg az, aki nem volt ott, ő már nem fogja átélni azokat az „ahá” élményeket, amit a többiek. Ő nem kapja meg azt a belső motivációs lökést, ami a többieknél beindul a tréning alatt történő felismeréseiknek köszönhetően.

A tréningen az adott vállalat vezetési problémái kerülnek feldolgozásra. A tréning célja ezen problémákhoz a helyes vezetői hozzáállás megtalálása. Gyakran előkerülnek azok az ellentétek is, amelyek a tulajdonosok, vezetők között feszülnek. Viszont a tréning nyugodt, alkotó légkörében ezek megtárgyalhatók, feloldhatók.

A tréning szisztematikusan lebontja a vezető munkát olyan apró cselekvés sorozatokra, ami bárki számára elérhetővé teszi, hogy kimagaslóan jó vezető legyen. Sokak véleményével szemben mi itt az Effectsys-nél nem osztjuk azt a nézetet, hogy vezetőnek születni kell. Úgy gondoljuk, hogy a vezetési munka tanulható. (Az más lapra tartozik, hogy akinek nincs semmi affinitása a tréningben felsorolt tevékenységekhez, aki azt utálja vagy elszabotálja, abból soha nem lesz jó vezető.)

A tréning egész napos, reggel 9-kor kezdődik és délután 18-19 óra körül ér véget. Ajánlott még a végén egy közös vacsora – csapatépítő jelleggel. Mivel a cég legelfoglaltabb vezetői számára tartjuk a tréninget, általában a szombati vagy vasárnapi időpontok szoktak megfelelők lenni. Külön kérni szoktuk a résztvevőket, hogy kialudt, friss, kémiai szerektől nem befolyásolt állapotban (ne altatótól, nyugtatótól, egyéb drogoktól bódult, serkentő szerektől mesterségesen időleges felpörgetett és ne másnapos állapotban) érkezzenek a tréningre. A tréning elég kemény szellemi igénybevételt jelent, ahol rossz szokásokkal kell konfrontálódni és új ismereteket megszerezni, begyakorolni.

A tréning 9 nagy témakört dolgoz fel. Minden új témakör elején rövid, 4-8 perces, projektorral vetített képes-szöveges ismertetőben a résztvevők szóban megkapják az adott témakörre vonatkozó legfontosabb ismereteket. Utána néhány feladat kidolgozása következik 25-40 percben egyénileg írásban. A végén 10-20 percben a gyakorlat (divatos szóval: „workshop”) vezető segítségével szóban megbeszélik és a táblán kiértékelik a tapasztalatokat a résztvevők.

A tréning munkafüzete (26 db A4-es oldalból áll) egymás után tartalmazza a témákat. Ott is röviden le vannak írva az adott témával kapcsolatos legfontosabb ismeretek és utána üres hely van a feladatok kidolgozására. A munkafüzetet mindenki névre szólóan megkapja és a tréningen saját adataival kitöltve hazaviheti. Ajánlott a következő hetekben a munka egyéni folytatása, hogy berögzüljenek a tréningen elkezdett rutinok, automatizmussá váljanak az ott megtanult vezetői eljárások. Ezt segíti a külön megvásárolható könyvünk.

A tréning témái:

  • Vezetői tervezés
  • Vezetői szervezés
  • Utasítások kiadása és számonkérése
  • Vezetői példamutatás
  • Vezetői oktatás, mentorálás
  • Vezető által történő motiválás
  • Munkaügyi és egyéb gondok kezelése
  • Vezetői kommunikáció
  • Értekezletek vezetése, jegyzőkönyvezése

A tréningen résztvevők így ajánlják másoknak:
„Én egy multitól jöttem ide és életem során már több mint 50 tréningen vettem részt, de itt olyan új ismereteket kaptam, mit még soha sehol másutt. (P.G. logisztikai igazgató)
Összességében egy olyan összefoglalást kaptam a vezetői ismeretekről, amely egy külső nézőpontot adott. Ajánlom elsősorban olyan vezetőknek, ügyvezetőnek, akik szeretnének fejlődni és új célokat megvalósítani. K.J. értékesítési vezető

A tréning eredménye a tudatossá váló szisztematikus vezetői munkavégzés a részvevőknél.

A tréning díja

  • szombati napon 195.000,- Ft + ÁFA,
  • vasárnap 255.000,- Ft + ÁFA.

Egyéb opciók:

  • Kis- és középvállalati vezetők ABC-je könyv 1 példányban: 16.000,- Ft + ÁFA/db
  • Egy napos további konzultáció: 165.000,- Ft/nap (alkalmanként; legalább 5 napos csomagban megrendelve 150.000,- Ft/nap)

A tréninget a megrendelő telephelyén – vagy az általa kiválasztott egyéb helyszínen (pl. szállodában) – tartjuk egy erre alkalmas helyiségben (pl. nagy tárgyaló; ezt megrendelő kötelessége biztosítani). Munkafüzetet minden résztvevőnek adunk, és ha nincs a megrendelőnél, akkor projektort, vetítővásznat, táblát is viszünk. A nap közbeni étkezések, üdítő italok, kávé, tea, ásványvíz; illetve ha van esti közös vacsora, akkor ezeknek a biztosítása – a tréner számára is – a megrendelő feladata.

Ha felkeltettük az érdeklődését, akkor bővebb felvilágosítást kapni, illetve megrendelni a szolgáltatást az lpollo (kukac) effectsys (pont) hu címen lehet vezető tanácsadónknál, Polló Lászlónál. Vele kell előzetesen telefonon időpontot egyeztetni a (70) 562 7345-ös telefonon. Még ma vegye fel a kapcsolatot Polló Lászlóval, mert az időpontok száma folyamatosan fogy és ha későn jelentkezik, akkor már csak hosszas várakozás után jut sorra a cége!.